hu en

Peru, Macchu Pichu Lodge Pályázat 2003

PERU, MACCHU PICHU LODGE PÁLYÁZAT 2003
A terv egy nemzetközi pályázati kiírásra készült.
Tézis: a repülés, azaz a tömeg elvesztése
A kőből kifaragott kondor – a Machu Picchu fölé magasodó, félig épített szikla-szárnyak – egyszerre absztrakciója a repülésnek és a győzelemnek, amit a szobrot-épületet alkotó gránit a nehézkedés felett arat. Az Andok sziklacsúcsain állva valóságként hat a repülés érzete, s ennek megidézéséhez elengedhetetlen a hatalmas tömegű szirtek jelenléte. Ez a kettősség (egyidejűleg a tömeg jelenléte és elvesztése) inspirálta tervünket.
Koncepciónk lényege, hogy a szállóépület (lodge) a távoli szemlélő számára mindössze a sziklafalon elsuhanó árnyként tűnjön fel.
Funkció
A sziklacsúcsra feljutva egy ösvény-híd vezet a szálló épületéhez. A sziklafal előtt néhány méterre „lebegő” épületet egy 4 híd által alkotott, fedett-nyitott, függőleges közlekedést is kiszolgáló acélszerkezet-rendszer merevíti, s egyúttal rögzíti is a hegyhez.
Az épület négy elnyújtott tömegből álló, egymáshoz képest lépcsőzetesen eltolt szintje a rétegvonalakat követi. A bejárati (2.) szinten találhatók a közösségi funkciók (recepció, szalon, étterem), alattuk a kiszolgáló egységek (konyha, öltözők, mosoda, tárolás). A két felső szinten kaptak helyet a hotelszobák (10-10 kétágyas szoba fürdővel), a zárófödémen körpanorámás tetőterasz várja a vendégeket. A szálló látszó homlokzata egy patinásított bronz poligon-háló, ami a tényleges homlokzat elé feszítve a kitakart sziklafelszín domborzatát rajzolja ki árnyként. A poligon-háló a háromszögek sűrítésével akár a végtelenségig közelíthet a valós domborzathoz, máshol kiritkulva lehetővé teszi, hogy a szobák a Machu Picchu látványa felé megnyíljanak. A háló nem csupán szimbolikus homlokzat, fontos funkcionális feladata a főhomlokzat árnyékolása, egyúttal megakadályozza a nagy üvegfelületek csillogását és védi a madarakat az üvegnek repüléstől.
Szerkezet
Az elsődleges tartó-rögzítő szerkezetet a gránitfalba speciális technikával fúrt lyukakba erősített kör keresztmetszetű tartóoszlopok alkotják, ezekre kerül az épület szerelt acélváza. A határoló elemek és födémek szintén szerelt technológiával készülnek előre gyártott elemekből és szerelvényekből. A szobák fala a Machu Picchu és az építményt tartó sziklafal felé keret nélküli hőszigetelő üvegszerkezet, a tömör részek külső burkolata bronz lemez.
/részletek a pályázati anyag építészeti műleírásából/

Kis Péter, Alexa Zsolt, Tarr Ivett
Látványtervezés: Alexa Zsolt

ALEXA ZSOLT  DOMBORZAT  GEOMORFOLÓGIA  KIS PÉTER  KONCEPCIÓ  PÁLYÁZAT  TAR IVETT